Elindulunk egy újabb kalandos utazásra

Hatan találkoztunk reggel 5-kor a reptéren: anyukám (E), lányom és barátja (B és G), fiam (D), férjem (V) és én. Hat bazi nagy bőrönd, kisebb táskák kezünkben és a szemünk alatt, keressük a British Airways Londonba tartó járatát. A bazi nagy bőröndöket feladjuk, legközelebb Washingtonban, 18 órával később találkozunk. Vagyis ebben reménykedünk. Londonig hamar eljutottunk, 2 óra, meg sem érzi az ember, ha 3 óra alvással hajnalban kel. Heathrown azon kicsit izgultunk, hogy mennyi idő lesz átérni a 3-as Terminálról az 5-re, ezért kértem E-nek segítséget. Kaphattunk volna kerekesszéket, de nem kérte, mondván, tud ő futni 82 évesen a reptéren is. Mondjuk tényleg átértunk gond nélkül, busszal, lépcsőkkel egy óra alatt. A repülőút hosszú és unalmas volt, megnéztünk pár filmet, evés, alvás körforgással eltelt a 8 óra London és Washington között. Gondoltam, majd az Immigration Office hoz kis izgalmat az életünkbe, sorban állás közben egyeztettük az infokat - hol fogunk lakni, milyen célból jövünk, mikor megyünk vissza, stb. A hölgy aztán unottan ránk nézett, levette mindenkinél az ujjlenyomatot (E-nél nem, pedig izgult, hogy neki nincs is olyan, most mi lesz), és már indultunk is a csomagokért. Na ha eddig úgy tűnt, hogy eseménytelen lesz az utunk, itt várt ránk némi meglepetés. A 6 bőröndből 5 megérkezett (hurrá!), bár az egyik törötten - nyilván az enyém, az utóbbi utakat 1 bőrönd/repülés veszteséget simán hozom. Viszont B bőröndje sehol. Ugyanolyan, mint G-é, két napja vettékm, együtt adták fel. Egy egyenruhás, csendes nő álldogált a futószalag mellet, felkészülve az ostromra, szegény ő kapja az ívet a kimerült, frusztrált utasoktól, akiknek nem jön meg a cucca. Felkészült volt, előkapta nyomtatott listáját és sorolta, hogy név szerint kinek a bőröndje maradt magányos valahol. B-é szerencsére Londonban maradt és nem indult önálló útra mondjuk Mexikóba, így elvileg a két órával később érkező járat hozza. A nő megígérte, hogy amint megjön, máris hozza a futár a washingtoni címünkre, pár óra és kész. De azért adjuk meg a jövő heti címet is, csak a biztonság kedvéért. Nincs mit tenni, mindenki fáradt, irány a szállás. Egy kicsit messzebb levő házat béreltem ki, ami elvileg megközelíthető metroval, csak nem 18 órás út után kicsit megtört csapattal. Szóval Uber. Na de mekkora Uber kell 6 embernek, 5 bőrönddel, számtalan csomaggal. Egy nagy vagy két kicsi? Matekoztunk a parkolóban, aztán egyszer csak előpattant egy Uber sofőr, hogy neki pont lemondták a fuvarját, elvisz minket simán. Kicsit gyanakodva mondtuk, hogy érti, hogy hatan vagyunk csomagokkal? Perszeeee! No problem, minden befér. Megalkudtunk az árban, amit az Uber mutatott (107 USD), és bepakoltunk. Na akkor kiderült, hogy van ugyan 7 ülés, de abból kettőt elfoglalnak a bőröndök hátul. Benyomultunk ketten a hátsó sorba V-vel, G elöl (kineveztük Uber felelősnek), B és E a középső sorba. Ezzel elfogyott az összes ülés. Na most D vagy beül a sofőr székébe és vezet, vagy fut utánunk. Az első opciót a dofőr kizárta azzal, hogy bepattant a volán mögé, elégedetten hátranézett és csodálkozva kérdezte: HATAN VANNAK??? Azt hittem, öten, no sebaj, megoldjuk!. Hátrafutott, kikotort egy összehajtogatott pokrócot az ülés mögül és betette B és E ülései közé - voilá! D mosolyogva fogadta a megoldást, mi baj lehet? :) Így érkeztünk meg Washingtonba, augusztus 6-án, kimerülten, izgatottan, hatan öt bőrönddel, egy pokrócból összetákolt ülésen.